A vezetői szerep paradoxona

Sikeres, elismert és erős – kifelé mindenki ezt látja. Belül azonban gyakran más történik. A vezetői pozíció egyik legnehezebb velejárója a magány.

• Minél feljebb jut valaki, annál kevesebb emberrel tud igazán őszintén beszélni.

• A beosztottakkal nem lehet megosztani mindent.

• A barátok és a család sokszor nem érti a helyzet súlyát.

• A versenytársak előtt pedig nem lehet gyengének mutatkozni.

Ez a láthatatlan elszigeteltség akkor is nyomasztó, ha körülötted rengeteg ember van.

A döntések érzelmi terhe

Egy vezető döntéseit mindig átszövik az érzelmek:

• félelem a veszteségtől,

• vágy a növekedésre,

• lojalitás az emberekhez,

• düh a kudarc lehetősége miatt,

• vagy a bizonyítási vágy.

A logika sokszor csak utólag igazolja: „ez így lesz gazdaságos”, „ezt diktálja a piac”. Egyetlen döntés azonban milliárdokat, munkahelyeket, sőt életeket érinthet, ezért a teher óriási.

A probléma az, hogy ezt a belső érzelmi nyomást a vezetők többsége nem tudja kivel megosztani. Így alakul ki az érzelmi izoláció, ami feszültséget és frusztrációt szül.

Miért veszélyes a vezetői magány?

• Kiégéshez vezethet.

• Feszültséget okozhat a családban.

• Idővel az egészség rovására mehet.

• Elveszíti az erejét az a vezető, akihez mások épp emiatt néznek fel.

Hogyan találhatsz belső támaszt?

A jó hír: a vezetői magányból van kiút.

• Minél jobban megismered saját reakcióid és viselkedésed mozgatórugóit, annál könnyebb feldolgozni a döntések terhét.

• Egy támogató közegben – coach, mentor vagy független szakember segítségével – kimondhatóvá válik a kimondhatatlan.

• A stratégiai gondolkodás mellett fontos időt szánni a belső töltekezésre is: olyan tevékenységekre, amelyek kikapcsolnak, ellazítanak és friss energiákkal töltenek fel.

Az igazi erő forrása

A vezetői magány nem gyengeség, hanem a pozíció természetes velejárója.

Az igazi erő nem abban rejlik, hogy mindent egyedül cipelsz, hanem abban, hogy tudod, hová fordulhatsz, amikor a vezetői létet már túlságosan csendesnek érzed.

A király beszéde – amikor a félelem hangja bátorsággá válik

Kevés film képes olyan mélyen megragadni az emberi gyengeség és az erő összefonódását, mint A KIRÁLY BESZÉDE című film. Ez a történet nem csupán a brit monarchiáról szól, hanem minden ember küzdelméről önmagával, a félelmeivel, a bizonytalanságaival és azzal az érzéssel, hogy nem elég jó ahhoz a szerephez, amit az élet kiosztott neki.

VI. György, vagy ahogy családja nevezte, Bertie, nem készült arra, hogy király legyen. Bátyja lemondása után mégis az ő vállára nehezedett egy birodalom terhe. Egyetlen gond volt csupán, hogy rettegett a nyilvános beszédtől. Dadogása nemcsak a szavait tördelte meg, hanem az önbizalmát is. Hogyan lehet valaki méltó vezető, ha éppen a hangját, az egyik legfontosabb eszközét nem tudja használni?

Sok sikertelen próbálkozás után találkozott Lionel Logue ausztrál beszédterapeutával. Logue nemcsak a hangképzésben látta a kulcsot, hanem abban, hogy Bertie mer-e szembenézni önmagával, a félelmeivel, gyerekkori sérelmeivel és azzal a belső bizonytalansággal, amit élete végéig cipelt.

Az óráik egyszerre voltak meghökkentően szokatlanok és mélyen emberiek Végül éppen ezek vezették el oda, hogy a dadogó férfiból olyan király váljon, akinek szavait egy egész nemzet várta a háború legsötétebb napjaiban.

Miért ennyire felemelő ez a történet?

Mert mindannyian hordozunk „dadogást”. Nem feltétlenül a hangunkban, de ott van a bizonytalanságban, amikor új munkát kezdünk. Ott van a félelemben, amikor ki kell állnunk mások elé, vagy amikor vállalnunk kell a döntéseink következményeit. És ott van minden pillanatban, amikor elhisszük, hogy nem vagyunk méltók a saját életünk színpadára állni.

Bertie története arra tanít, hogy nem a hibátlan teljesítmény tesz naggyá, hanem az, ha merünk szembenézni a saját gyengeségeinkkel, és segítséget kérünk, amikor szükséges. A bátorság nem a félelem hiánya, hanem az, amikor a félelem ellenére mégis megszólalunk.

A film tanulsága

• Nincs olyan gyengeség, amiből ne lehetne erőt kovácsolni.
• A támogatás – akár barát, mentor vagy terapeuta formájában – képes átlendíteni a legnagyobb belső gátakon.
• A vezetés, a példamutatás nem a tökéletességről szól, hanem arról, hogy hitelesen vállaljuk önmagunkat.

1. György király szavai – akármennyire is akadoztak kezdetben – végül hitet, bátorságot és kitartást adtak. És ez az, ami valóban uralkodóvá tette őt.

„A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes…” – miért a bátorság számít igazán?

Sokáig azt hittem, hogy a siker egy végállomás.
Ha elérünk valamit – egy biztos munkahelyet, egy jó pozíciót, vagy felépítjük az otthonunkat –, akkor kész, onnantól minden rendben lesz. Amikor pedig valami nem sikerült, azt gondoltam, hogy az örökre bélyeget nyom rám.

Ma már másként látom.

A siker pillanatnyi állapot

A siker olyan, mint egy állomás egy hosszú úton. Egy megálló, ahol ünnepelhetünk, de nem maradhatunk örökké ebben a mámorító érzésben. Ha hátradőlünk, könnyen elhalad mellettünk az élet úgy, hogy észre sem vesszük. A világ változik, a körülmények alakulnak – és nekünk is eljön az idő, hogy továbblépjünk.

Egy diplomát megszerezni, egy vállalkozást elindítani vagy egy vezetői pozíciót elérni nagyon nagy dolog. De ha ott megállunk, előbb-utóbb üresnek fogjuk érezni magunkat. A siker tehát nem végleges, hanem inkább arra ösztönöz, hogy keressük a következő kihívást.

A kudarc nem végzetes

A kudarc talán még erősebb tanító, mint a siker.
Igen, fájdalmas tud lenni, de közben megmutatja, mi az, ami nem működik. Arra késztet, hogy újragondoljuk az utunkat, és más megoldásokat találjunk.

Sokszor éppen a bukásokból születnek a legjobb ötletek, vagy a legfontosabb felismerések. A kudarc nem végzetes, hanem átmeneti állapot. Egy fejezet a könyvben, nem a könyv vége.

Ami igazán számít, az a folytatáshoz szükséges bátorság

Winston Churchill gondolata ezért időtálló:
„A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatáshoz szükséges bátorság számít.”

A mindennapokban ez annyit jelent, hogy legyen bátorságunk újrakezdeni, továbblépni, vagy akár teljesen más irányba indulni. Ez az, ami végső soron formálja az életünket – nem az, hogy épp siker vagy kudarc ért bennünket.

Három üzenet, amit mindig érdemes szem előtt tartani:

• Ünnepeljük a sikereinket, de ne álljunk meg ott.
• Fogadjuk el a kudarcainkat, de ne hagyjuk, hogy definiáljanak.
• És mindenekelőtt: merjünk továbblépni.