Asztrológiai elemzés – „Miért agyalok folyamatosan – és hogyan állítsam le a belső monológot?”
Előfordul, hogy a tested már pihen, de az agyad még zakatol. Újrajátszod a beszélgetéseket. Elképzeled, mi lett volna ha. Aztán feltör egy emlék. És egyszerűen nem tudsz kilépni ebből a körforgásból.
De ne aggódj, nincs baj veled. Csak biztonságra vágysz és ezt a kontrollon keresztül próbálod megteremteni. Az agyad úgy érzi, ha végiggondol mindent, megelőzheti a bajt. Csak közben nagyon elfáradsz ebben.
A megoldás pedig nem az, hogy próbálsz semmire nem gondolni, mert ez általában, csak még nagyobb feszültséget hoz.
Hanem keresel egy másik fókuszt. Például készítesz egy forró teát. És miközben kortyolgatod, próbálj benne lenni az élményben. Érezd a hőmérsékletét, az ízét, az illatát. Figyeld, ahogy a gőz felszáll a csészéből. A kezed köré fonódik a meleg – és Te csak jelen vagy.
Ez az a pillanat, amikor az agy elkezd lelassulni. Mert kapott egy új feladatot: azt, hogy a jelenben legyen.
Ha szeretnéd jobban megérteni, nálad mi indítja be újra meg újra ezt a belső zakatolást –
és hogyan tudsz ebből kilépni, egy személyre szóló asztrológiai elemzéssel szívesen segítek.
Legyen szép napod!