A Hajdú-Bihari Napló kért tőlem interjút, azzal a céllal, hogy megfejtsük mit hoz a 2024-es év a kínai asztrológia szerint. De szó eset azokról a személyekről is, akik hozzám fordulnak és arról, hogyan számukra segítséget nyújtani.

 

“A kínai újév a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb ünnepe a Wikipedia szerint. 2024-ben belépünk a sárkány évébe, de mit jelent ez számunkra? Az összes fejével tüzet fog okádni vagy jámbor lesz, mint Süsü?

Hafenscher Ivett 2017 óta foglalkozik kínai asztrológiával, írásban készít elemzéseket országszerte, de külföldről is sokan megkeresik. – Olyan emberek találnak meg, akik hajlandók időt, energiát, pénzt fektetni önmaguk mélyebb megismerésébe és fejlesztésébe. Készek kezükbe venni sorsuk irányítását, és felelősséget vállalni önmagukért. Az elemzéseimet eszközként használják, ami segítségével magasabb szintre tudnak lépni életminőségükben – foglalta össze, miért fordulnak hozzá a kliensek.

Több ezer éves tan

Mint elmondta, a kínai asztrológia egy több ezer éves tan, egy tapasztalati tudomány, számára egyszerűen, mégis pontosan és egyértelműen magyarázza el a világegyetem folyamatos energetikai körforgását. – A kínai asztrológiát alapvetően arra használom, hogy a hozzám fordulóknak megmutassam, láthatóvá tegyem önmaguk legjobb verzióját. Megismerjék, mire is lennének képesek, milyen energiákkal rendelkeznek, milyen életfeladatokkal születtek és hogyan tudják magas szinten megélni a mindennapjaikat. Sokan nem is tudják, mennyi képesség, adottság és tehetség rejlik bennük – osztotta meg velünk a tapasztalatait Hafenscher Ivett.

Kifejtette, gyakran azért nincsenek sokan tisztában az értékeikkel, mert gyermekkorban a szülők nem fektettek hangsúlyt arra, hogy a valódi személyiség felszínre kerülhessen, inkább saját elképzeléseiket és vágyaikat próbálták a gyermekükre erőltetni.

– Kezdetben az iskola, a baráti közösségek, később a munkahely és egyéb csoportok nem feltétlenül érdekeltek abban, hogy egy személy megélhesse önmagát és kiteljesedhessen. Mindeközben rengeteg elvárást támasztanak, aminek sokszor az ember görcsösen meg akar felelni és elfelejt gondoskodni a saját szükségleteiről. A kínai asztrológia nagy segítséget nyújthat abban, hogy az egyén megtalálja a saját valós vágyait és a céljait – fogalmazta meg az asztrológus.

Mit hoz 2024?

A 2024-es év a kínai asztrológia szerint a jang fa-sárkány éve. Energetikailag ez az év 2024.02.04. 09:28 perckor kezdődött. Borzasztóan nagy a kontraszt az előző évhez képest, ami jin víz–nyúl éve volt. 2023-ban ami biztos volt, az a bizonytalanság. Nem volt egy fix pont, amibe kapaszkodhattunk volna. Nem lehetett előre kiszámítani a dolgokat.

Mintha sűrű köd vett volna körül bennünket. Ebből kifolyólag a megérzéseinkre, a hitünkre, a rugalmasságunkra alapozhattunk. Legnagyobb segítségünk az alkalmazkodni tudó képességünk volt – mutatott rá Hafenscher Ivett.

Az idei évről azt mondta, minden sokkal átláthatóbb és kiszámíthatóbb lesz, lehet tervezni, megalapozni mindazt, amire a jövőben építeni szeretnénk. – Le tudunk zárni nem működő dolgokat és tiszta lappal indulhatunk tovább. Rettenetesen erős energiákat kapunk, amikkel jó kis feladatok és felelősség is járnak. Szilárddá, időtállóbbá tehetjük a már meglévő értékeinket.

 

Néhányunk életét pedig földrengésszerű változás rázhatja meg, akár 180 fokos fordulatot is realizálhatunk. Különösen azok, akik már egy ideje változtatni szeretnének – hangsúlyozta. Úgy látja, 2024-ben kulcsfontosságú lesz az őszinteség, az egyenesség, a tartás, a felelősségvállalás, az önállóság, és önmagunk fejlesztése. Felhívta rá a figyelmet, hogy az érkező energiák mindenkire hatnak, de mindenki máshogy reagál ezekre és másként éli meg. – Ez függ a saját személyiségünktől, a képességeinktől, az energiáinktól. Ezért is fontos a személyes asztrológiai elemzés, mert az nem csak a külső energiák minőségével foglalkozik, hanem egyéni szinten vizsgálja meg azok hatásait és az ezekkel járó lehetőségeket – magyarázta az asztrológus.”

 

A kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/2955555999770222/

G-Y6ZRVFWYCY